Ez valami fantasztikus, nem is fűznék hozzá semmit!

Megboldogult gimnazista koromban történt a következő eset.

Nagyszabású házibulit tartott az egyik osztálytársam, kb. 30-40 ember részvételével. A hangulat igen jó volt, nem tartóztattuk meg magunkat a fogyasztás terén. Mivel aznap este igen nagy csapásszámmal dolgoztam (már ami a folyékony alkoholos matériákat illeti) éjfél magasságában elértem a fullra töltött szintet, és nyugovóra tértem. Házigazda cimborám rendelkezésemre bocsátotta a szülei hálószobáját azzal a kikötéssel, hogy oda nem való dolgokat nem hagyok majd magam után. (A kis botor...) Kényelembe helyezkedtem hát a nagy franciaágyon, de rövid forgolódás után ki kellett mennem a slozira, a gyomrom igencsak rakoncátlankodott. Miután könnyítettem magamon, visszamentem a szobába, ahol azt vettem észre, hogy az ágyon egy furcsa sötét folt terpeszkedik. Sebaj, mondtam magamban, ketten is kényelmesen elférünk azon az ágyon. Igen ám, csakhogy kiderült; az a sötét folt egy nőnemű egyed, történetesen az egyik osztálytársam. Én pedig voltam olyan állapotban, hogy ki is használtam az adódó lehetőséget, egy közös, könnyed esti testmozgás keretein belül... Ez persze titokban maradt, a lány korán reggel hazament, én pedig nem akartam világgá kürtölni az esetet.

 

Reggel aztán hasogató fejfájásom mellet a lassanként összeálló emlékképek is kínoztak. Hazafelé a buszon jutott eszembe az egyik igen kínos epizód: a védekezésben nagy szerepet játszott óvszert hirtelen felindulásból fogtam, és lehajítottam magamról, de az már homályos maradt, hogy a szobán belül pontosan merre is...Nem maradt már választásom, irány vissza a cimborához, és mondván, hogy otthagytam a lakáskulcsot, elkeseredetten keresni kezdtem a hálószobában. Persze, hogy nem találtam meg. Nem mondhatnám hogy nyugodt lelkiállapotban, de végül is eljöttem, bízva a szerencsémben, hogy az a dolog ott talán soha nem is kerül elő...

 

Telt-múlt az idő, néhány hónap elteltével észrevettem a házigazda srácon, hogy egyre rosszkedvűbb, szótlanabb. Egy kocsmázás alkalmával aztán elmondta, hogy úgy fest; válnak a szülei. Az okot is közölte; édesanyja nemrég egy használt óvszert talált takarítás közben a könyvespolc mögött. A srác biztosította a kedves mamát, hogy az nem tőle származik, a kedves papa pedig -teljesen jogosan- tagadott.

 

Úgy éreztem, megnyílik alattam a föld, ilyen egy elb*szott helyzetet!? Tipródtam magamban, de végül nem vallottam be, hogy a casus belli bizony tőlem származik. Néhány héttel később azonban M cimborám közölte a jóhírt; mégsem lesz válás. Na, az volt az igazán nagy megkönnyebbülés.

 

Az pedig már csak az „i”-re a pont, hogy ballagásunkkor a srác mamájától kaptam egy csokor virágot is, lévén hogy a fiának igen jó cimborája voltam...Na, az volt csak az igazán ciki...